Önbizalomhiány

Szülőként is igyekszünk rengeteget dicsérni a gyerekeinket, és mégis azt tapasztalhatjuk, hogy nincs elég önbizalma, nem mer belevágni dolgokba, nem áll ki magáért.

Napjaink önismereti könyvei is gyakran azt sugalmazzák, hogy zárjuk ki a negatívumokat, mantrázzunk magunkban pozitív gondolatokat és „rendbe jön” az önbizalmunk, önértékelésünk, boldogok és elégedettek leszünk. Lehet olyan helyzet, hogy ennyi tényleg elég, de valószínűleg nagyon ritka az ilyen helyzet.

Reális Önértékelés

Valószínűleg az Ön életében is voltak/vannak olyan személyek, akiket igazán nagyra tart, akikre nagyon felnéz, akiket példaképének tart(ott) valamilyen szempontból. Beszélgettek, kérdezett és válaszolt, majd egyszer csak az illető mondott valami olyasmit hogy „ezt nem tudom”. Ekkor, furcsa módon valahogy még nagyobbra nőtt az illető az Ön szemében?

A tény, hogy egy ilyen nagyszerű ember nem tud valamit, valahogy nagyobb súlyt ad annak is, amire azt mondja, hogy tudja. Amit ilyenkor megérzünk a másik emberben, valószínűleg az ő reális önismerete, magas önértékelése. Olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy mit tud és mit nem, mire képes és mire nem és azzal is, hogy mit érdemes megpróbálnia és mit nem.

Az ő önismerete és önértékelése valószínűleg reális önértékelés, amiben nem csak az van benne, hogy mit tud, mire képes, hanem az is hogy mire szeretne képessé válni, milyenné szeretne válni. A reális önértékelésének része az is, hogy ha próbálkozik valamivel és kudarcot vall, akkor azt helyén tudja kezelni, önbizalmát, önértékelését nem ingatja meg a kudarc. Képes úgy tekinteni a kudarcra, mint egy pillanatra, a valakivé válás hosszú folyamatában.

Szubjektív Énkép

Szubjektív énképünk az énünknek az a része, amely arról szól, hogy milyennek látjuk magunkat. Ez az élményeink szabad folyása, a minket körülvevő világ megélése során formálódik gyerekkorunk óta, folyamatosan. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a „jelentős” mások, a kulturális közeg, a társadalom milyen visszajelzéseket ad nekünk, rólunk. Az, hogy milyennek láttak minket segített nekünk kialakítani egy képet önmagunkról és azt is megtanultuk hogyan reflektáljunk önmagunkra, hogyan vonjunk le saját magunkra vonatkozóan következtetéseket, amikor valamit érzünk, gondolunk, vagy teszünk. Ennél azonban több is történik.

Énideál

A „jelentős” mások nem csak azt közvetítik, több-kevesebb pontossággal, hogy milyenek vagyunk, de azt is megmondják, hogy milyennek kellene lennünk. Visszajeleznek, hogy szerintük mi elfogadható és mi nem. Szakkifejezéssel élve azt mondhatjuk, hogy kialakítják az értékesség feltételeit, vagyis a tulajdonságoknak, érzéseknek, gondolatoknak és viselkedéseknek azt a halmazát, amit elfogadhatónak tartanak, amelyek alapján értékesnek tartanak minket és amely alapján mi is megítéljük, a későbbiekben, saját értékességünket.

Nyilvánvaló hogy a megélt élményeinkre és tapasztalatainkra reflektálva, sok érzést, gondolatot felfedezhetünk magunkban, és mások ezek közül néhányat nem kívánatosnak, másokat kívánatosnak minősíthetnek. Így természetes reakciónk, hogy a szubjektív énképünkbe a kívánatos tulajdonságokat beépítjük, a nem kívánatosakat pedig mindenféle praktikával igyekszünk kiszorítani, azokról nem tudomást venni, patológiás esetben az énképünkről lehasítani. Ezek az érzéseink, gondolataink azonban jellemzően saját megéléseinkből származnak, teljesen érvényesnek és megalapozottnak tartjuk őket. Gyakran kiderül, hogy ezek a jellemzőink egyáltalán nem elítélendő és értéktelen tulajdonságok, de szubjektív énképünkben így jelennek meg.

Objektív Énkép

Objektív énkép alatt, szűkebb értelemben, azt a képet értjük, amelyet egy pszichológus, vagy pszichoterapeuta kialakít a kliensről. Egy elfogadó, empatikus pszichológus a kliens megbecsülésével abban segíthet, hogy átgondoljuk, mit tartunk valóban értékesnek, és ezek az értékek sokkal közelebb állnak az élményeinkhez, érzéseinkhez, belső reakcióinkhoz, az énünk egy olyan belső, elemi magjához, amiről gyakran nem veszünk tudomást.

Az önbizalomhiány okai, a szubjektív énkép és énideál távolsága

Az önbizalomhiány ilyen értelemben az önértékelés hibáiból származik. Három oka lehet: a szubjektív énkép torzulása, magas énideál, vagy mindkettő.

Ha az énképünk sok olyan elemet tartalmaz amelyet „elnyomunk”, olyan érzéseket élünk meg, olyan attitűdjeink vannak, amelyeket nem vagyunk képesek sajátunknak tekinteni, vagy nem is tudatosítjuk ezeket, akkor nagy eséllyel önbizalomhiánnyal fogunk küzdeni. Az önismereti munkában reálisabb, az objektív énképhez közelebb álló énképet alakíthatunk ki, mely az önbizalmunk egyik pillérévé válhat.

A magas énideál, amely alapján elérhetetlen, irreális elvárásokat támasztunk saját magunk felé, szintén önbizalomhiányhoz vezethet. Kaphatunk bármennyi pozitív visszajelzést, megerősítést, az értékességi feltételek által meghatározott énideálunk azt mondathatja velünk, hogy nem voltunk elég jók, elég ügyesek, elég kitartók.

Ha a szubjektív énképünk elnyomott elemeket tartalmaz és az énideálunk is extrém magas, akkor az önbizalomhiányunk is sokkal erősebb lesz.

Önismereti munkában (akár egyéni-, akár csoportos folyamatban pszichológus vezetésével) közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, olyan értelemben, hogy önazonosságot élhetünk meg, egy reálisabb, objektívebb énkép kialakításával, és megnyirbálhatjuk az énideálunk vadhajtásait is. Csökkenhet a szubjektív énkép és az énideál közötti különbség, reálisabb lehet az önértéklésünk és növekedhet az önbizalmunk.